Amúgy nem vagyok frusztrált, de blogolvasási szokásaim aránylag kevés emberrel vitatom meg, inkább ide írtam az előzőeket.

Mert a hosszú hétvége csodás volt. Végre eljutottam ide, és komolyan azt hittem átléptük a határt. Mármint az országét. Tiszta utcák, járda, nincs kutyakaki, normális árak, mosolygó emberek, finom ételek, jó levegő, nincsenek hajléktalanok az erdőben, vagy a bokrok alatt.  Az árakról amúgy megoszlottak a vélemények, mert a környéken ahol lakom is hasonlóak az árak, na  egy kicsit talán magasabak, de ezek az ételek tényleg teljesen finomak voltak. Például csülök kapros tejföllel és fokhagymás pirított burgonyával, aztán camaberrel és aszalt szilvával töltött rántott szelet rösztlivel, aztán három nap, háromféle palacsinta, műtejszínnel.

És a fürdő valami egészen fantasztikus volt. Tiszta, kényelmes, rengeteg ember. Sajnos kint hideg lévén az élménymedence egy háromévessel fél óra után más hűvös volt, így inkább a régi fürdőrészen ejtőztünk, ahová csak a legdrágább jeggyel lehetett bejutni.

Szóval ezekból az apróságokból, valamint  a lágyan hullámzó autópályából tudtuk, hogy itthon vagyunk.