Végre itt az egészség, örüljünk. Az orvosra hallgatva 36 órát egyhuzamban a lakásban töltöttem. Nehéz volt, de megérte.
Vizsont a bezártságtól nem tudtam aludni, ezért tegnap mintegy éjfélig pakoltam, takarítottam, és készültem mára, majd reggel anyám felébresztett hajnal fél nyolckor, hogy ismét boldog karácsonyt kívánjon. Mint vérbeli szangvinikus nem tudja megjegyezni, hogy vannak úgynevezett időzónák, és ha náluk délután 1 óra van az nem jelenti azt hogy máshol nincs korán reggel. De emlékezettem magam, hogy 5 éve még hogy örültem, hogy egyáltalán tud telefonálni.
Az karácsony amúgy remek volt, bár az ajándékaim megkaptam előre, de O. nem tudta megállni, hogy egy nagy és nehéz könyvvel ne ajándékozzon meg. Vele. Kár, hogy már nincs kertem, eddig mindig volt, de nagy cserépben is lehet sziklakertet csinálni, talán. A gyere kapott sok könyvet, játékot, diavetítőt és a hugomtól egy zenélő és vibráló plüsshóembert. Ez utóbbit most nem kommentálnám, majd a szomszédok.
A menü igazán pazar volt, bár az utóbbi időben új ízek felfedezése miatt innen főztem. Most jól sikerült a halászlé, klasszikus paszíroztott verzió, hozzá a túróscsusza, a mai káposztás oldalas is igazán jó lett. Legalábbis mindenki megette az adagját. Süteményből csak mézeskalácsot és diós linzert csináltam meg, a vendégek hoztak truffelgolyót, zöld cukorbombát, diós golyót, csokis csókot, szóval kalóriával ellátott csapat lettünk.
Fő az egészség
2008.12.26. 21:10 sixxty
Szólj hozzá!
Címkék: én gyerek karácsony
A bejegyzés trackback címe:
https://sixxty.blog.hu/api/trackback/id/tr255674140
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.