Nyilvánosan szenvedjek-e, avagy egyálatlán szenvedjek-e. Lucia ma postja elgondolkodtató volt, de sok minden más megoldandó van, tudom.
Néha, mikor nagyon elveszek magamba elém villan a gyerek képe, és azt mondom, hogy b+, itt ez  a gyerek, szedd már magad össze.  Ezek az elveszések elég ritkák, de mindenképp intő jelek és elég régóta, konkrétan 6 hete van állandóan valami nyavalyám. És ha legyűröm az egyiket, jön a másik.
Lehet, hogy egyszerűen elfáradtam, nem aludtam ki magam 4 éve, vagy mit tudom én. Mindig is elég mélabús, hagy ne mondjam depressziós alkat voltam, de azért a mai tömény félelelemérzet magrettentett. Mindenesetre ciki, nem ciki kértem időpontot pszichiátriára, de félek, hogy ott csak gyógyszert akarnak adni*.
Jó lenne valakivel igazán kibeszélni, megoldani és lezárni dolgokat, de O. erre alkalmatlan**, mások meg messze vannak, vagy már nincsenek is. 

*25 évesen kaptam volna Prozacot, ha nem derül ki, hogy a szédülés, szájszárazság nem a neurózis, hanem a 22-es éhgyomori cukor eredménye.
**        (ez a válaszait hivatott illusztrálni)