Hát az előző kívánságom meghallgattatott. Dicsekvés következik, csak szólok.
Röviden: azt eddig is tudtam, hogy az én gyerekem a legszebb és legokosabb a világon, most az utóbbiról már papírom* is van.
A gyógytornász felmérése alapján a gyerek utolérte magát, és 2 dolog kivételével 1- 1,5 évvel előrébb tart a korosztályánál. Az előző felmérés tavasszal volt, akkor siralmas volt az eredmény. Hogy miért és hogyan jutottunk ide, vagy inkább oda, majd leírom egyszer.
Nagyon örülök, hogy most már régen nem ott tartunk, hogy tud-e egyáltalán járni rendesen, vagy bárhogy, hanem teljesen máshol. Ahogy jobban belegondolok ez nem is dicsekvés, csak nagy-nagy öröm és boldogság.
Ezt a papírt nyugodtan megmutathatom például egy önkormányzatnál dolgozó, gyerekekkel foglalkozó embernek, hogy B. okossága nem múlt el több év közösségbe járás után sem, ahogy ő jósolta. Nem gondolom, hogy gonoszságból mondta, csak szerinte az ő gyerekénél ez történt.